2008. november 26., szerda

Kukorica prósza

Hozzávalók:


- 25 dkg kukoricadara
- 1/2 liter tej
- 3 tojás
- 1-1,5 pohár kefír
- 4-5 kanálnyi méz (az eredetinél 5 dkg cukor szerepelt, ha valakit érdekel)
- 1/2 csomag sütőpor
- ízlés szerint reszelt citromhéj, fahéj vagy mazsola

Az elkészítése igen egyszerű. A kukoricadarát a tejjel leforrázzuk, majd legalább egy órán át állni hagyjuk, hogy minél jobban megszívja magát. Később hozzákeverjük a többi hozzávalót és egy kapcsos tortaformába (vagy egy kisebb tepsibe) öntjük (elég híg keverék lesz!) és előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük (40-60 perc környékén).


A kész prószát akár ketté is lehet vágni, a közepét lekvárral megkenni, de a lekvárt mellé is lehet tálalni. Ettem már olyat is, ahol a tészta tetejére kanállal lekvárdarabokat tettek, és utána sütötték meg. Én ehhez csak egy kevés citromhéjat és egy jó marék mazsolát kevertem.

Nem szabad túlsütni, mert akkor kiszárad. A prószának létezik sós változata is hagymával, szalonnával, esetleg káposztával, de az ország egyes részein készítenek krumplis és hajdinás prószát is.

forrás: Mithrile

Nincsenek megjegyzések: