2009. július 9., csütörtök

Spenóttal rakott burgi kecskesajttal


Indulnom kell mindjárt, de előtte még adok nektek valami kajaötletet mára. Tudtátok? Hogy 2008 a krumpli nemzetközi éve volt? Úgy ám, így felvitte Isten a dolgát.

Solanum tuberosum. Milyen dallamos, szép neve van a krumplinak.

Spenóttal rakott burgit készítünk kecskesajttal. Nem kell rémüldözni a spenóttól, inkább meg kell szeretni:) . Megtisztítunk fél kiló héjában főtt burgit és apró kockákra vágjuk. Összekeverjük két deci tejszínnel, három tojás sárgájával és a a tojásfehérje keményre vert habjával. Sóval és borssal ízesítjük. A megtisztított fél kilónyi - nekem most húsz dekányi - parajlevelet megfuttatjuk egy-két deci olívaolajon. Ez annyit tesz, hogy nem főzzük agyon, nem is pároljuk puhára, éppen csak kavargatunk rajta párat és kész is.


Egy kivajazott hőálló tálba tesszük a burgi egyik felét, rápakolásszuk a fonnyasztott parajleveleket, majd a burgonya másik felét. A krémes kecskesajtot, de lehet másmilyen sajt is, kb harminc dekányit ráterítgetjük a tetejére majd 200 fokos sütőben 20 percig sütjük. A sütőt nem szoktam előmelegíteni, hideg sütőbe teszem be a tálat, lassan felmelegszik majd 4-es fokozatra állítom, és onnan 20 perc. Ha kész, díszíthetjük paradicsomszeletekkel. Egyszerű, gyorsan kész és finom:)


Nincsenek megjegyzések: